Jövő júniusra lekapcsolja harmadik generációs mobilszolgáltatását (3G) a Vodafone Németországban. A brit szolgáltató ezzel egy húszéves technológiát von ki a forgalomból a legnagyobb európai távközlési piacon – a tervek szerint az így felszabaduló frekvenciát a 4G és az 5G hálózat fejlesztésére használja majd a cég. Eljárt felett az időBár Németország az első igazán nagy piac, ahol megszűnik a mobilinternetezés alapjait megteremtő 3G, valójában nem ez az első kísérlet annak tesztelésére, hogyan reagál a piac a lekapcsolásra. Sőt, pont a Vodafone helyi cége ugyanezt Hollandiában már idén februárban meglépte, és több skandináv országban is belengették a helyi szolgáltatók, hogy 2020-2021-ben megszüntetik harmadik generációs szolgáltatásukat. A 3G kivezetése egyébként abból a szempontból nem meglepő, hogy bár a mobilnet alapjait ez a technológia tette le, és ennek köszönhetjük a mobilalkalmazások elterjedését, mostanra elég elavultnak számít. Az ilyen hálózatok elméletileg is csak másodpercenként 42 megabites letöltési sebességet tudnak biztosítani, ami ma már egyáltalán nem sok. A mobilozók többsége rengeteg olyan funkciót használ okostelefonján, mint az online videózás, zenehallgatás, vagy éppen a videocsetelés, ami ezzel a technológiával nem igazán élvezhető, legalább egy 4G-képes készülék és ilyen hálózat is kell hozzá. Több mobilnetre lenne szükséged?Válassz egy új mobil díjcsomagot sorban állás nélkül a Telenet.hu-n!Itthon is kevesen használjákEnnek fényében talán nem meglepő, hogy túl sok előfizetőt nem is fog érinteni a lekapcsolás: Guido Weißbrich, a cég hálózatfejlesztési vezetője a bejelentést azzal indokolta, hogy a 3G használata két éve meredeken csökken, és ma már csak harmincból egy ügyfelüknek van jelentősebb adatforgalma. A szolgáltató egyébként azt ígérte, hogy azokat a SIM-kártyákat, amelyek nem képesek a harmadik generációsnál újabb szolgáltatásra, díjmentesen ki fogja cserélni. Itthon egyelőre nem merült fel a 3G leállítása, azonban a hálózatot Magyarországon sem használják arányaiban sokkal többen, mint Németországban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legutóbbi adatai szerint 2019 második félévében a hazai mobilnet-forgalom mindössze 3,6 százalékát bonyolították le 3G hálózaton, 95,4 százaléka már 4G-n ment (a maradék egy százalék 2G volt). Alig öt éve ugyanez az arány még közel 50 százalékra rúgott, és 2017 végén is majdnem minden tizedik előfizető még a harmadik generációs szolgáltatást használta. 2020.05.19. Olvastad már? Karanténban jobban fogy a videojáték is. . . továbbHogyan ismerhetjük fel az álhíreket? . . . tovább Felértékelte a járvány a szélessávot, azonban nagyok a lefedettségi különbségek. . . tovább A streamingpiacot sem hagyta érintetlenül a járvány. . . tovább Adatbiztonság és home office: hogyan védjük a céges adatokat otthonról?. . . tovább Tweet |
Kezdhetünk búcsúzni a 3G-től
Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!
Szolgáltató Kereső
Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!